AI FILMEK
Az ember és gép együttműködésében a humán alkotó az önkifejezés eszközeként és kreatív alkotótársként fogadhatja maga mellé a gépet. Az „érzékszervek kiterjesztésével”, tanuló algoritmusok, véletlenfüggvények és valószínűségszámítás segítségével olyan mozgóképek születhetnek, amelyek az attrakción és látványosságon túl az önreflexivitás, a technicizált társadalom és az immerzió kérdéseit is érintik. Munkáinkban az AI nem autonóm szerző. A generatív mesterséges intelligencia 2D animációval, finomhangolt modellekkel, kreatív kódolással és hibrid dokumentumfilmes eljárásokkal keveredik. Az algoritmikus képalkotás így a vizualitás, a narratíva és az alkotói apparátus számunkra megszokott viszonyait is átrendezi.
A technikai eszközök segítségével kiterjesztett érzékelés és képalkotás hosszú művészettörténeti előzményekkel rendelkezik. A perspektívatan, az anatómia, a mikroszkóp, a fénykép és a teleszkóp új látásmódokat nyitott meg, és olyan jelenségeket tett érzékelhetővé, amelyek korábban kívül estek az ember közvetlen tapasztalatán. A számítógépes művészet történetében hasonlóan fontos a programozhatóság gondolata, amelynek egyik korai előzménye a Jacquard-féle, lyukkártyákkal vezérelt szövőszék volt, majd Babbage analitikus gépének koncepciójában folytatódott. Ada Lovelace már a 19. században felvetette, hogy egy ilyen gép a számoláson túl zenével és más kreatív műveletekkel is kapcsolatba kerülhet. A mély gépi tanulás algoritmikus alapjai sem a közelmúltban születtek. Mai térnyerésüket a hatalmas adatbázisok, az internet és a számítási kapacitás növekedése tette lehetővé. A generatív AI ebben az értelemben egy hosszabb technikai és művészeti folyamat újabb állomása, amely ismét átalakítja a kép létrehozásának és érzékelésének feltételeit. Az új technológiák megjelenése mindig új helyzetek elé állította a művészeket. A mesterséges intelligencia esetében a korai adaptálódás számunkra elsősorban annak megtapasztalását jelenti, hogyan alakítja át az eszköz az alkotás folyamatát, és alkotóként milyen kérdéseket tehetünk fel a működésével és határaival kapcsolatban.
Filmjeink ebből a történeti és technikai folytonosságból indulnak ki, és az emlékezet, a gépi képalkotás, az ember és gép kreatív együttműködése, valamint a nem emberi ágencia kérdéseit járják körül. Olykor irodalmi, művészettörténeti vagy médiaelméleti kiindulópontok vezetnek el ezekhez a problémákhoz. Az érdekel bennünket, hogyan alakítja át a gép a képről és a szerzőségről való gondolkodást, és milyen művek születhetnek az emberi érzékelés és a gépi látás találkozásából.
